.:: Chapter 2: Kellemetlen beszélgetések::.

Sziasztok!:]
Meghoztam az új részt:) Lehet, hogy a 2 napot ki kell tolnom 3-ra, mert így épphogy csak be tudom fejezni és nem akarom összecsapni:S Most több dolgot is szeretnék mondani úgyhogy pontokba szedem:
-Átléptük a 200-as kattintást*O* El sem hiszem! Nagyon köszönöm! Ez nagyot sokat jelent nekem:) Rettentően hálás vagyok nektek <3 i="i">
-A részről: tudom azt mondtam hosszabbak lesznek és igyekszem is, de még nem sikerült igazán belerázódnom:S Sajnálom:/  ha valami nem tetszik a sztoriban nyugodtan szóljatok:) úgy állítottam be, hogy úgy is tudj megjegyzést hagyni, hogy nincs felhasználód, úgyhogy hajrá, ne kíméljetek ;) ha mégsem szeretnél kommentelni a rész alatt ott van hogy 'Olvastad? katt' ha elolvastad megköszönnék egy x-elést:) 
-Beraktam egy szavazást:) Várom a véleményeket :] ;)
Ennyi lenne:) Remélem tetszik :)

Jó olvasást<3 i="i">

Alighogy berakom a filmet a lejátszóba, a telefonom rezgésére figyelek fel és gyorsan érte nyúlok mielőtt leesne az asztalról. Meglepődve tapasztalom, hogy a kijelzőn az 'Apa' szó villog, de nem hezitálok sokat, felveszem a telefont. Elvégre már majdnem 4 napja nem beszéltünk, akkor is csak pár percet, ugyanis épp munka közben volt.
-Szia kicsim! Hogy vagy? Ugye nem keltettelek fel?-szól bele a telefonba az az ismert és megszokott mély hang. Kérdése igencsak meglep, hisz nem szokott afelől érdeklődni hogy, hogy vagyok. Itt valami nem stimmel... Gondolom, miközben összeráncolom szemöldököm.
-Szia-köszönök vissza,majd felállok és átsétálok a konyhába, hogy ott folytassam a csevejt.-Nem, dehogy. Épp filmet nézni készültem Lisivel. Jól vagyok, köszi. -válaszolok, de valami akkor sem hagy nyugodni, így rákérdezek.-Miért?-tudakolom gyanakvó hangon, miközben összeráncolom szemöldököm, bár ezt ő nem látja.
-Nincs különösebb oka...-felel egészen halkan, amit egy újabb szemöldök ráncolással reagálok le, de nem szólok semmit.-Emlékszel múltkor meséltem a fiúkról, akikkel a legújabb szerződést kötöttem.-kezd el egy újabb kötetlen mesélést, mire én csak nagyot sóhajtok, de azért helyeslő választ adok, ő pedig folytatja.- Nem sokára elindulnak turnézni és eléggé felelőtlenek. Nem szeretném őket felügyelet nélkül hagyni, de sajnos én nem tudok mindig ott lenni, mert sok a dolgom. Benned pedig megbízom, úgyhogy arra szeretnélek kérni, hogy kísérd el őket a turnéra.-mondja el mindezt egy szuszra, könyörgő hangon. Nekem pedig az állam akkorát koppan, hogy még talán az Antarktiszon is hallották. Mégis hogy kérhet tőlem ilyet?! A múlt kori eset nem volt elég? Megint rám kényszerítene ilyesmit?! Amikor legutóbb apám gyakorlatilag rám tukmált egy turnét eléggé kiakadtam rá és nem is beszéltem vele a koncertek sokaságának végéig, ami kerek 3 hónapot jelentett. És persze a koncerteken sem ment semmi zökkenő mentesen,ugyanis a rajongók azt hitték én vagyok az énekes új barátnője és eléggé durva üzeneteket kaptam. Sőt, olyan is volt hogy koncert közben valamit hozzám vágtak, de mivel eredetileg az énekesnek szánták semmi durva vagy kemény nem volt. Viszont nekem ez akkor is betett és nem akarom megint átélni. Főleg nem egy rakás felfuvalkodott és kezelhetetlen fiúval.
-Ó,azt már nem!- emelem fel a hangom, persze csak annyira hogy válaszom minél határozottabban hasson. Akármi is történik ki van zárva, hogy engedjek neki. Eddig mindig talált valami kiskaput, de most nincs semmije ellenem. Ráadásul amióta elkezdtem járni Josh-sal sosem tudtunk sok időt együtt tölteni és most végre lesz erre lehetőség. Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye a nyaram.-Emlékezz arra, hogy mit történt legutóbb! Megint ezt akarod?-kérem számon rajta a dolgokat, talán kissé túl dühösen is.
-Nem-hallat keserű sóhajt, amit nem igazán értek. Ha nem akarja miért akar elküldeni? -De biztonságban akarlak tudni. Értsd meg, máshogy nem tudlak! Túl sok a munkám nem tudok haza menni, alig látlak, sosem tudom mi van veled és... aggódom. Talán túlzottan is, hisz tudom, hogy ha a helyzet úgy kívánja tudsz komoly is lenni, de nekem ez akkor is nehéz. Mégis csak a lányom vagy!-csattan fel, hangjában őszinte aggodalommal. Én pedig semmit sem értek.
-Hogy mi?-mondom ki hangosan gondolataim. És úgy látszik nekem is őszinteségi rohamom lesz. - Ezt ugye nem gondolod komolyan?! Úgy akarsz biztonságban tudni, hogy bezársz egy buszba ki tudja hány hónapra 5 tinédzser fiúval?! Miért ne tudnál máshogy megvédeni? Inkább hagyom, hogy kiküldj hozzám két hatalmas benga állatot, akik a nap 24 órájában figyelnek, minthogy azokkal legyek egy buszba zárva!-utalok nem túl kedvesen a fiúkra, de most ez sem érdekel. Dühös vagyok, nagyon is. Szavakkal le sem tudom írni azt,hogy mi zajlik most bennem. Legszívesebben ordítanék, de nem tehetem, mert felhívnám magamra barátnőm figyelmét és most nem hiányzik a kérdezősködése.
-Tudod, hogy megtenném, de nem akarom, hogy azt érezd nincs szabadságod. -kezd bele szabadkozásába, amit én egy dühös fújtatással szakítok félbe, így jobbnak látja ha a győzködésembe kezd.-Figyelj, megértem hogy nem örülsz a helyzetnek, de el kell fogadnod. Ki tudja, lehet hogy megkedveled a fiúkat! És talán végre találsz magadnak barátokat, hisz ők is híresek akárcsak te. Ártani nem árthat! Kérlek! A kedvemért!-könyörög a végén. Úgy látszik más ötlete nem maradt. Hatalmasat sóhajtok és lehunyom a szemem, hogy sikerüljön megnyugodnom, majd átgondolom a dolgokat. Hirtelen bevillan valami, ami talán az arany középutat jelentheti.
-Rendben...-kezdek bele, mire apám elenged egy megkönnyebbült sóhajt-...de van egy feltételem! Lisi velem jöhet! - jelentem ki, ellenkezést nem tűrő hangon.  Most biztos arra gondoltok, hogy miért nem kértem hogy Josh is jöhessen? Ez egyszerű. Bármennyire is szeretem, el kell ismerni nagyon könnyen féltékeny lesz és nem akarom, hogy azért kerüljön bajba, mert neki ugrott az egyik fiúnak, csak mert az rám mert nézni. Jobb lesz ha ő itthon marad. Talán meg tudja beszélni az edzőjével, hogy előre hozzák az edzéseit, így nyáron lesz edzése, de ősszel nem és akkor lehetünk együtt többet.
-Persze! Nem is kérdés! -kezd el ujjongani a vonal túlsó végén lévő férfi, nekem pedig mosoly kúszik arcomra. Már csak Lisi szüleivel kell beszélni, ami lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű, tekintve a jelenleg fennálló helyzetet.
-Lehetne egy kérésem?-kérdezem óvatosan, mert nem szeretnék én beszélni barátnőm szüleivel. Apám sokkal meggyőzőbb tud lenni, mégiscsak ő Simon Cowell.-Beszélnél te Lisi szüleivel?-tudakolom elővéve az angyali hangom, hátha hatok rá.
-Rendben, beszélek, de nekem most mennem kell. Még egyszer köszönöm kicsim!  Majd még beszélünk.-zárja le a beszélgetést és leteszi a telefont, esélyt se adva arra, hogy válaszoljak. Nem foglalkozom vele, inkább vissza megyek a nappaliba, hogy nézhessük végre a filmet. Első lépés letudva, már csak Josh-sal kell beszélnem. 
*Másnap reggel*
-Áucs-kiáltok fel, ahogy feleszmélek, hogy valaki lelökött kényelmes alvópozíciómból a földre. A szememet dörzsölve ülök fel,hogy felmérjem a helyzetet: én a földön ülök, Lisi az kanapén elterülve csorgatja a nyálát, a tv-ben hangyaháború megy ( vagyis vége a filmnek) , de egyébként minden a helyén, kivéve persze az üdítős poharakat és a pop-cornos tálakat. Feltápászkodom, majd nyújtózkodom egyet amit a gerincem örömmel és ropogással fogad. Fölszedek mindent aminek nem itt a helye és viszem őket a kukába. A párnákat és takarókat pedig a szobámba. Amikor visszaérek látom, hogy barátnőm még mindig "húzza a lóbőrt", így hirtelen ötlettől vezérelve nekifutok és rávetem magam, amit egy nyögéssel jutalmaz.
-Megőrültél? Hány óra?-nyöszörög, miközben próbál leszedni magáról. Én csak nevetek próbálkozásán, majd önként legurulok róla, hogy ott kössek ki ahol keltem: a földön.
A tegnap este igencsak jól alakult. A film alatt szinte megpukkadtunk a nevetéstől. Nekem már fájt a hasam és folyt a könnyem. És a legjobb, hogy Lisi ugyanezekkel a "tünetekkel" küzdött, így biztos lehetek benne, hogy sikerült elfelejtenie azt ami tegnap történt. Még nem mondtam el neki, hogy kivel és mit beszéltem, mert tartok a reakciójától.  Lehet, hogy megharagszik rám amiért nem mondtam el azonnal, vagy mert az engedélye nélkül máris beszerveztem, hisz ő szeret mindent előre eltervezni és nem hiszem, hogy ez a nyári programban van.
-Valami baj van? Hirtelen olyan gondterhelt lett az arcod.-ült fel, hogy jobban lásson,én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. Nem akarok hazudni neki, de nem merem elmondani neki. Viszont úgy látszik muszáj lesz. Tekintetében aggodalmat látok,ami arra enged következtetni, hogy azt hiszi valami történt velem és nem akarom hogy aggódjon, így hát nagy levegőt veszek és elkezdem.
-Emlékszel, tegnap este elmentem beszélni valakivel-nézek fel rá és miután bólint,folytatom.-Apuval beszélte. Megint el akart cipelni egy turnéra és én beleegyeztem-amint megláttam barátnőm csalódott arcát, elbizonytalanodtam. Mi van ha megharagszik? Ugyan, tedd meg! Nincs veszíteni valód! Veszekszik a fejemben a két hang és én nem tudom mi tévő legyek.
-Akkor most itt hagysz?- suttogja szinte alig hallhatóan és nekem összeszorul a szívem a hangjában felfedezhető megvetés miatt. - Mi lesz Josh-sal?-vált témát nagyon ügyesen, de sajnos már túl jól ismerem.
-Ő itt marad.-állok fel és leülök mellé, majd megfogom a kezét ezzel elérve, hogy nézzen rám.-De te nem.-mosolyodok el és érzem, hogy kezem remeg tartva reakciójától. Pár másodpercig csöndben ül és hatalmas szemekkel néz rám ,majd felpattan és elkezd ugrálni a kanapén, miközben sikongat.-Ez azt jelenti hogy örülsz?-esik le hatalmas kő a szívemről, mert nem gondoltam volna, hogy így reagál.
-Még szép, hogy örülök! Jaj,annyira boldog vagyok! Végre nem kell egyedül töltenem a turné idejét!-pattan le a kanapéról és szorosan magához ölel, amit viszonozok.-És mi lesz Josh-sal?-néz rám kissé megdöbbenve és félve. Nem is csodálom. Attól a beszélgetéstől ezerszer jobban tartok, mint ettől tartottam. Hosszan kifújom a levegőt, majd megrázom a fejem. Ez nálam annyit jelent, hogy nem tudom.
-Még ma beszélek vele. De most nem is ez a lényeg. Föl kéne öltöznünk aztán reggelizni nem gondolod?-kacsintok rá és elkezdek az emelet felé futni, hogy elfoglalhassam a fürdőt.
*10 perccel később*
Már hadi felszerelésben ülünk a konyhában és müzlit eszünk. A hadi felszerelés nálam egy rövid farmergatyát és egy rózsaszín pólót jelent, Lisinél pedig egy érdekes mintájú szoknyát szintén rózsaszín felsővel.Miközben tömöm magamba a cukor dús ételt, azon agyalok, hogy mégis hogy közöljem Josh-sal a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy ki fog akadni, de muszáj még most elmondanom. Ezt nem hagyhatom az utolsó pillanatra.
Miután befejeztük a reggelit Lisi úgy döntött ideje haza mennie, hogy megbeszélje a dolgokat a szüleivel. Nem igazán tartottam jó ötletnek, mert eléggé érzékeny lány ,de ha ő úgy érzi készen áll, akkor nem tarthatom vissza. Egy hosszú ölelés és egy sok szerencsét puszi után, hagytam hagy menjen, én pedig megkerestem a telefonom, hogy áthívjam Josh-t. A kanapé alatt találtam rá, ami kissé furcsának tűnt, de nem törődtem vele. Tárcsáztam és vártam, hogy felvegye.
-Szia édes! Mizu?-szól bele az én egyetlenem  és hangján hallom, hogy mosolyog. Ettől rögtön elbizonytalanodom. Van nekem szívem letörölni a mosolyát? Gyerünk Skyler, ha elkezdted akkor csináld is végig! Unszolom magam, miközben a számat rágom.
-Szia! Át tudnál jönni? Valami fontosat kell mondanom...

Lis ruhája

Skyler ruhája