.::Chapter 3 : Nehézségek::.

Sziasztok! 

Tudom sokat késett a rész:/ Nagyon sajnálom! Most bepótolom egy hosszabb résszel:) Köszönöm a 2 rendszeres olvasót*-* <3 color="#ff0000" font="font">Itt volt valami hosszú szöveg, de nem tudom mi, mert az okos blogspot átváltotta számokra:"D

Ps: Sajnálom, hogy kissé összecsapott lett a rész, de semmi ihletem nem volt és nem akartalak tovább várakoztatni Titeket:( Már mindjárt bealszom ugyanis hajnali 5 óra van, de összehoztam és remélem hosszabb lett mint szokott lenni!

Ps2: Bocsánat a borongós hangulatért és mert megint nem volt semmi izgalom:/Jó olvasást! <3 i="i" xoxo="xoxo">

"-Szia! Át tudnál jönni? Valami fontosat kell mondanom..."

Míg arra vártam, hogy Josh ideérjen-ami bő 20 perc-beszéltem Apuval a tudnivalókról és szomorúan vettem tudomásul, hogy a turné 4 hónapot vesz igénybe, így aligha tudok találkozni Josh-sal a nyáron. Bár nem is számítottam másra, de így az egész nyaram plusz 1 hónap a tanévből erre megy el. Várjunk csak? Ez nem is olyan rossz dolog! Miután letettük a telefont még csak 5  perc telt el. Remek! Most negyed órán keresztül szidhatom magam amiért ilyet teszek az én egyetlenemmel. Sajnos jobb ötletem nincs, úgyhogy muszáj megmondanom neki. Inkább nézzük a jó oldalát: még van negyed órám, hogy felkészüljek a beszélgetésre. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy még ha számításba is veszek mindent, valami akkor is balul üt ki és nekem az most nagyon nem hiányzik. 

A kanapén punnyadok már vagy 10 perce, de semmi használható nem jut az eszembe. Az agyam ilyen helyzetekben képes arra, hogy megmakacsolja magát és egy ép gondolatot nem passzíroz ki magából. Így hát csak ülök-megjegyezném fejjel lefelé vagyok-és nézem a kikapcsolt tévét. Unalmamban már az is eszembe jut, hogy amíg várok felmegyek tanulni, de ezt a lehetőséget gyorsan el is vetem, hisz abból jó nem sül ki. 

-Megyek!-kiáltom és rohanok ajtót nyitni. Végre! Azt hittem szakállam nő!-Szia!-köszöntöm széles mosollyal barátom, aki viszonozza gesztusom,majd finom csókot lehel ajkaimra. Istenem, de fog ez hiányozni nekem! Persze nem csak ez, hanem nagyjából minden ami hozzá kapcsolódik: az illata, a mosolya, a gyönyörű szemei, az a laza és ellenállhatatlan stílusa, minden! 

-Minden rendben?-zökkent ki elmélkedésemből mély hangja. Valószínűleg feltűnt neki, hogy még mindig az ajtóban állok, miközben ő már rég bejött. Gyorsan becsukom azt, majd egy hatalmas mosollyal fordulok meg és bólintok. Hát igen, színészkedésben jó vagyok. Sajnos ismer már annyira, hogy kiszúrja ha valami gond van. Ám úgy látszik a szerencse angyala ma mellém állt, ugyanis nem szúrta ki, hogy márpedig semmi nincs rendben. Végül is mindegy lenne,mert pár percen belül úgyis elmondom, de jobb húzni a dolgot. Miközben megint annyit jár az agyam, azon kapom magam, hogy Josh már rég nincs itt. Gondolom a nappaliban csücsül. Ebben az esetben én még véletlenül se megyek oda. Tudom, tudom: nem kéne annyit húzni ezt a dolgot, de semmi kedvem megbántani. Mégis kinek lenne kedve?! Hisz ő nem csak a pasim, de a legjobb barátom is! Nem akarom elveszíteni, egy esetleges vita miatt.

-Mit kérsz inni?-kiáltom már a konyhából, azon belül is a hűtőből. 

-Limonádé jó lesz, köszi.-szól a válasz közvetlen mögülem. Nagyot nyelek, majd lassan felegyenesedem és megfordulok.Ő erre szélesen elvigyorodik, majd megcsókol és mint mindig ott olvadnék el ha nem fogná derekam. 

-Beszélnünk kell.-szakadok ki csókunkból sajgó szívvel és rá emelem tekintetem. Szemében a zavarodottságot és a hatalmas kérdőjelet látom, úgyhogy gyorsan visszafordulok a hűtőhöz, kikapom a frissítőt és a pult felé indulok, ügyelve arra, hogy véletlenül se nézzek a szemébe.

-Miről?-teszi fel a jogos kérdést, de nekem nem akaródzik válaszolni. Inkább a limonádé kitöltésének szentelem figyelmem és amikor ez is megvan, visszarakom a helyére a kancsót, majd a pulthoz sétálok és kezemmel megtámasztom magam. Továbbra sem nézek a szemébe, inkább a márvány pultot bűvölöm, de úgy tűnik neki is véges a türelme.

-Valami baj van?-tűr el egy tincset az arcomból, ezzel arra késztetve, hogy nézzek rá.-Nekem elmondhatod.-mosolyodik el és puszit nyom homlokomra. Jaj, miért csinálja ezt?! Ezzel csak megnehezíti a dolgom! Mély levegőt veszek, mikor rájövök, hogy fölöslegesen húznám tovább az időt, mert ennél már csak rosszabb lesz.

-Nem rég beszéltem apuval telefonon...-kezdek bele mondókámba és belenézek mélybarna szemeibe, amiben az érdeklődés csillog, így folytatom-...megint el akar cipelni egy turnéra. És ami a legrosszabb, hogy igent mondtam.-mondatom végén lesütöm szemem, mert nem akarom látni a reakcióját, de folytatom-Tudom, hogy egy turné hosszú idő és hogy pont a nyári szünetre esik és így nem lehetünk együtt annyit, amennyit szerettünk volna, de meg tudjuk oldani!-nézek fel rá ismét, reménytől csillogó szemekkel.

-Mégis mennyi időre és kikkel?-kérdését alig hallom és ez nem sok jót sejtet. Nem akarom magamra haragítani, de azzal, hogy nem válaszolok nem javítok a helyzeten.

-4 hónap és a One Direction-nel-nyelek hatalmasat, minek okán válaszom alig lehet hallani. Ez mégsem jelent problémát, hisz csak ketten vagyunk a lakásban. Válaszom hallatán hosszan kifújja a levegőt, mintha csak a stresszt próbálná oldani. Én pedig kezdek remegni. Érzem, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem tudom honnan, csak érzem.

-Értem.Szóval azt akarod mondani, hogy ahelyett, hogy együtt töltenénk végre egy kis időt, te elmész 4 hónapra, összezárva egy buszba 5 fiúval.-bár nem kiabál és próbál nyugodtságot mutatni, mégis hallom hangjában az indulatot. Teljesen igaza van, de sajnos sosem volt erősségem beismerni ezt.

-Én nem így fogalmaznék...-próbálkozom finoman, de félbeszakít barátom dühös asztalra csapása. Összerezzenek a hirtelen jött zajtól és kicsit hátrébb lépek.

-Akkor mégis hogyan?! Hmm? Megmondanád nekem, hogy 5 nyálas zenedoboz miért fontosabb nálam?! Tudtommal apádnak nem volt ellened semmije, így biztos vagyok benne, hogy magadtól mentél bele a dologba! Szóval ennyit jelent neked a kapcsolatunk?! Azt hittem ennél fontosabb vagyok neked!-kezd el ordibálni velem, amit sosem tűrtem jól. Szememből megállíthatatlanul záporoznak a könnyek, a szívem csak úgy sajog és minden tagom remeg.

-Én nem így akartam.Tudod, hogy szeretlek és megtennék érted bármit, de ő mégiscsak az apám!-próbálom elérni hangszínét, ami sajnos nem sikerülhet a torkomban lévő gombóctól. Igazat mondok. Tényleg szeretem, de ezt láttam a legjobb döntésnek és akármennyire fáj is, még mindig ez tűnik annak.

-Azt mondod szeretsz?! Én kétlem! Ha igazán szeretnél, akkor tudnád, hogy hatalmas butaság amit csinálsz! Nekem is vannak érzéseim! És amit irántad érzek, az... leírhatatlan! Te vagy az első lány akit igazán szeretek! Bátran ki merem jelenteni, hogy szerelmes vagyok beléd!-és ebben a pillanatban a szívem több száz apró darabra törik.Ezt még sosem mondta ki és most, hogy megtette azt kívánom bárcsak ne mondta volna, mert akkor nem fájna ennyire.-Igen, kimondtam! De tudod, nem így terveztem! Azt hittem ez egy romantikus pillanat lesz, nem pedig a végszó.-mondata végére felkapom a fejem és a tekintetét keresem.

-Micsoda?-kérdezem azonnal, amint megtalálom és érzem, hogy könnyeim egyre jobban folynak.-Te most szakítasz velem?! Ne! Én szeretlek! Miért? Kérlek Josh gondolkodj kicsit!-már azt sem tudom mit mondjak, csak makogok össze-vissza mindent ami az eszembe jut.

-Sajnálom, de ez a helyes döntés.-hangja újra lehalkul, mégis jobb lenne ha üvöltene, mert akkor nem lenne ennyire szívet facsaró a csend ami utána marad.Úgy látszik ezt végszónak szánta, ugyanis elindult az ajtó felé. Azt már nem! Nem hagyom, hogy így legyen vége!Hisz szeretem!

-Kérlek Josh!-zokogok még mindig és utána eredek, majd a karjaiba borulok.-Meg tudjuk oldani! Csak kérlek ne hagyj magamra!-motyogok a mellkasába, ő pedig ahelyett,hogy lefejtene magáról, szorosan magához ölel.-Nem köthetnénk valami egyességet? Bármit megteszek! Csak ne hagyj egyedül!

-Ez nem olyan egyszerű. Én is szeretlek. Oh ha tudnád mennyire! De ez így nem okés.-nem válaszolok neki csak tovább sírok karjaiban, ő pedig lecsúszik a fal mentén és az ölébe húz.-Rendben. Nem szakítok csak kérlek ne sírj, mert már nem bírom nézni.-hatalmas melegség önt el és próbálom minél előbb összeszedni magam.

-Oké.-szipogok a könnyeim törölgetve.-Bármit megteszek! Ha kell hagyom, hogy lefeküdj annyi nővel, amennyivel csak akarsz amíg nem vagyok itthon! Vagy hogy megalázz mindenki előtt! Bármit, mert szeretlek és bízom benned!-hordok össze lehetetlenebbnél lehetetlenebb variációkat. Ő erre csak összekócolja a hajam, majd puszit nyom a fejem búbjára.
-Őrült vagy!-nevet fel és felültet, hogy a szemembe nézhessen, ugyanis még mindig az ölében vagyok.Mélyen a szemembe néz, majd hátratűr egy tincset ami az összekócolás miatt az arcomba hullott.-De pont ezért szeretlek-suttogja már szinte a számba, majd szenvedélyesen megcsókol. Az egész testem átjárja a melegség. Ebben a csókban minden érzelmünk benne van és érzem, hogy megbocsájtott.Azt akarom, hogy tartson örökké a pillanat, de sajnos levegőt is kell vennem,így muszáj kiszakadnom. Hangosan lihegve fürkésszük egymás arcát, az én arcomon pedig ott a levakarhatatlan mosoly. Mélyen a szemembe néz, majd szorosan magához ölel.
-Megbocsájtok-motyogja a nyakamba, én pedig a fellegekben érzem magam.

*Este*

Miután mindent megbeszéltünk eldöntöttük, hogy tartunk egy romantikus estét és együtt töltünk annyi időt, amennyit tudunk amíg még nem kell elmennem. Lisi-ről még mindig semmi hír és bevallom kezdek kicsit aggódni miatta, mert ilyenkorra minimum egy telefonhívást intézhetett volna. Josh szerint most sok megbeszélni valójuk van és ezért nem hívott. Rá hagytam a dolgot, mert arra gondoltam majd holnap felhívom. A romantikus estére visszatérve: egy romantikus film mellett döntöttünk, amit itthon nézünk meg. Nem is bánom, hogy nem moziba megyünk, mert így legalább kettesben lehetünk. Szeretném helyre hozni a hibám és ezt úgy tudom, ha a lehető legtöbbet vagyunk együtt. Josh most a fürdőben van, mert itt alszik, én pedig az ágyon fekszem és várom, hogy végezzen és bemehessek.
-Na végre! Azt hittem itt öregszem meg! Mihez kell neked 10 perc? Fiú vagy, nem?-pattantam fel az ágyról és vettem az irányt a fürdőbe.-Legközelebb siess vagy kénytelen leszek bemenni!-kacsintok, majd eltűnök az ajtó mögött, de még látom barátom döbbent arcát. Nem is csodálom. Általában neki szokása ilyen dolgokat mondani, de most így hozta a kedvem és senki nem mondta, hogy nem lenne szabad. Leveszem a ruháim és bepattanok a zuhanyzóba. Gyorsan végzek, de az idefele jöveti sietségben elfelejtettem behozni a pizsamám.A francba! Muszáj kimennem érte, de biztos vagyok benne,hogy Josh az ágyon ül és arra vár, hogy végezzek. A pizsim meg hol máshol lehetne, mint az ágyon... A szerencse angyala gyorsan elpártolt mellőlem!
-És még te mondod hogy lassú vagyok!-nevet fel az ágyon ülő srác, én pedig szorosabbra húzom a törölközőm és megindulok az ágy felé. Épp a pizsamámért nyúlok, amikor megragadja a derekam és az ölébe akar húzni. Gyorsan kikerülöm és szaladok a fürdőbe, de az ajtóból még visszaszólok.
-De én lány vagyok!-öltöm ki a nyelvem és gyorsan bezárom az ajtót, hogy a felém repülő párna ne találjon el. Magamra kapom a ruhám, kifésülöm a hajam,fogat mosok és már sietek is vissza,hogy filmezhessünk végre.

*Fél órával később*

A film már egy ideje megy, de bevallom fogalmam sincs miről szól, annak ellenére sem, hogy nem most látom először. Rettentően fáradtnak érzem magam. Nem tudom miért, de Josh karjaiban mindig elfog a nyugodtság és a biztonságérzet, így hamar elálmosodom.Az utolsó amit észlelek az az, hogy felemel és a karjaiban felvisz az emeletre.

*Másnap reggel*

Arra ébredek, hogy valaki csókokkal lepi el a nyakam és a vállam. Lassan kinyitom szemeim és Josh vigyorgó képével találom szembe magam. Nyűgösen felnyögök és hozzávágok egy párnát, majd a másik oldalamra fordulva próbálok visszaaludni, sikertelenül.
-Hány óra?-nyögöm ki még félálomban ezt a pár szót, majd felülök és megdörzsölöm szemeim, hogy az álmosság minden nyomát kitöröljem.
-10 óra múlt pár perccel-vigyorog még mindig, aminek nem értem az okát. Nem törődöm vele, inkább feltápászkodom és a fürdő felé veszem az irányt, hogy felfrissüljek. Miután megmosom az arcom és a fogam már egész frissnek érzem magam, így arra jutok, hogy visszaadom barátomnak az ébresztést. Halkan kiosonok a fürdőből és az ágy felé veszem az irányt, ahol emberi ébresztőórám fekszik. Amikor már csak pár lépésre vagyok nekifutok és ráugrom, amit egy nyögéssel jutalmaz.
-Ezt azért, mert felkeltettél-vigyorgok a képébe, mint egy idióta, de nem rég még ő is ezt tette, úgyhogy kvittek vagyunk.-Tudod van aki szeret lustálkodni.-rázom az orra előtt az ujjam és felveszem a komoly arcom, de amint meglátom szenvedő arcát rám tör a röhögőgörcs, így oda a tervem.
-Jól van, kiegyeztünk. Most már leszállhatsz rólam. Éhes vagyok, úgyhogy csinálj reggelit.-játssza a sértődött kisfiút amin én csak mosolyogni tudok. Lepattanok róla és kirohanok a szobából egyenesen a konyhába, ahol a hűtő felé veszem az irányt. Kiveszem a tejet és a pultra rakom, majd ugyanezt teszem a müzlivel és két tállal is. Miután elkészülök az "isteni kajával" leülök a nappaliban és falatozni kezdek. Közben látom, hogy Josh is hamarosan megérkezik, ugyanis most ment be a konyhába. Hirtelen meghallok egy ismerős dallamot, de  először nem esik le, hogy honnan ismerős. Aztán mint a rajzfilmekben kigyúl a kislámpám és villám sebességgel pattanok fel és rohanok az emeletre, ugyanis az ismerős dallam a telefonomból jön. Hatalmasat vetődök, hogy elérjem mielőtt lerakja a vonal túlsó felén lévő személy. Sikeres akcióm után gyorsan felveszem a készüléket nem is nézve, hogy ki hív. Először azt hiszem már lerakta, hisz semmit nem hallok. Aztán meghallom valaki szaggatott levegő vételét és sírását.
-A...Amerikába... köl..tözünk-szólal meg végre Lisi-mert hogy ő hívott-és belezokog a telefonba, én pedig teljesen megdermedek.Hogy mi?!